Abban az időben, amikor a nemzetállamok (és különösen Franciaország) megszilárdultak, Európa német ajkú részeinek kormányzása egy régebbi modellen alapult, a kis birodalmak lazán kapcsolódtak a nagy birodalmakhoz. Ennek következtében sok német gondolkodó kialakította a nemzetről az etnikai hovatartozáson és különösen a nyelven, valamint a politikai határokon túlmutató kötöttségen alapuló nézetet.

Ezzel szemben a 19. századra Franciaország szárazföldi részének határai nagyon közel álltak ahhoz, ami jelenleg, de számos periférikus régiónak külön kultúrája és nyelve volt. A francia gondolkodók ezért azzal érveltek, hogy a nemzeteknek valamilyen, már meglévő kulturális egységesség helyett inkább akaraton és szabad választáson kell alapulniuk. Bizonyos értelemben a francia nyelv valami olyasmi volt, amely „felülről” jött létre, hogy megvalósítsa a nemzet egységét, nem pedig adott.

Ebben az összefüggésben a német ajkú országokban komoly vita volt, hogyan lehet megvalósítani a német egységet és annak kerületét. Konkrétan Ausztria és nagy multinacionális birodalma nagy problémát jelentett, és az alternatíva a „kis német megoldás” (Bajorország és a Poroszország körüli északi gyenge államok egyesítése pragmatikus első lépésként) és a „nagy német megoldás” között volt. (beleértve a lehető legtöbbet és különösen Ausztriát).

A 19. század második felében több kísérlet és közbenső lépés után a kis német megoldás érvényesült, nem a liberális forradalmak eredményeként, hanem a a Bismarck alatt Poroszország által tervezett háborúk. De egy nagyobb német nemzet gondolata nem halt ki, és továbbra is egy befolyásos politikai mozgalmat inspirált.

Közel ötven évvel később, az első világháború után Ausztria-Magyarország összeomlott, és német nyelvterületeinek nagy része új köztársaságot alkotott, amelynek a győztes szövetségesek nem voltak képesek szövetséget kötni Németországgal. Következésképpen az 1920-as és 1930-as években lenne értelme a nacionalistáknak, hogy ne érezzenek hűséget egy olyan állam iránt, amely néhány évvel korábban még nem is létezett, és nem felelt meg a nemzetükkel kapcsolatos nézeteiknek.

Egyébként kulturális szempontból ma is jelentős különbségek vannak Észak- és Dél-Németország között, és néhány észrevehető árnyalat a különböző régiók között, de Ausztria és Bajorország sokat osztozik, pl. nyelvileg. A német nyelvjárások valóban folytonosságot képeznek, de a fő választóvonalak nem Németország és Ausztria között vannak.

Hitler végső motívuma az „árja faj felemelése” volt. Ehhez egy kiegészítő cél az volt, hogy a „tiszta” német nemzetiség magas legyen és erős legyen.

• Hitler nem éppen német nacionalista volt, hanem pánnémet, egyesítve a német fajt. Ez lényegében szembeszállt a szubnacionalizmus térnyerésével a német nemzetiségű államok között. Példa erre a müncheni Beer Hall Putsch, amelyért bebörtönözték, és közben megírta a Mein Kampf-ot.

• Hitler is látta az osztrák állam, mint a középszerűség miatt rothadó. Az állam fokozódó balkanizációja irtózattá tette az osztrák monarchiát, amely „megrontotta a német nemzetiség tisztaságát”. Mint írja, a földek németesítése nem valósítható meg azzal, hogy egy népet német nyelvre szólítanak.

• Végül szerinte tévedtek, akik a nemzetet öncélnak tekintették.

@Relaxed igaza van abban, hogy Németországot porosz, nem osztrák hegemónia alatt egyesítették. Poroszország 1866-os, Ausztria feletti katonai győzelme Koeniggraetznél végleg elzárta az osztrákokat. Ezt követően az 1870-es Poroszország és Franciaország közötti háború, amelyhez az Ausztrián kívüli megmaradt német államok közül sokan csatlakoztak, oda vezetett, hogy 1871-ben a porosz I. Vilmosot koronázták német császárrá. -A magyar kettős monarchia önmagában Vielvoelkerstaat vagy multinacionális állam volt - a német ajkú osztrákok mellett voltak csehek, lengyelek, olaszok, szlovének, ruszinok stb. I. Ferenc József császár, aki a trón 1848 óta megpróbálta megőrizni valamennyi alattvalója hűségét etnikai vagy nyelvi hovatartozástól függetlenül, de az etnikai feszültségek túlterheltek voltak. a diktátor politikailag feltöltött légkörbe lépett a Linz tartományi város középiskolájában 1901-től. Kedvenc tanára, Dr. Leopold Poetsch német történész volt, aki nyilvános beszédeket is tartott. Hamann Hitlert idézi róla:

Bimbózó nacionalista fanatizmusunkat nevelési eszközként használta fel, gyakran apellálva nemzeti becsületünk érzésére. Csak ezzel könnyebben tudott fegyelmezni minket, kis ruffiakat, mint bármely más eszközzel lehetséges lett volna. (Hamann 13. o.)

Pedig Poetsch ugyanakkor „osztrák hazafi” volt, akit később állítólag felháborított, hogy Hitler inspirációként említette a Mein Kampf ban. A pánnémet diákok valójában radikálisabbak voltak, mint a tanárok, akiknek köztisztviselőként valamennyire kaisertreu nak kellett maradniuk. Még akkor is támogattak egy Anschluss t, vagy Ausztria német részének csatlakozását Németország többi részéhez. A „Heil” köszönés (később annyira ismerős!) Volt az egyik azonosító jelképük, szemben a hűségesek „Hochjával”. A fiatal Hitler olyan dolgokat tenne, mint például a vörös-arany-fekete német színű ceruzák terjesztése az óra során.

Hamann (akinek a könyvét ajánlom) egészen jól összefoglalja Hitler korai német nacionalizmusát. (A dőlt betűvel ellátott szakaszok idézetek a Mein Kampf tól.)

Később Hitler szerette volna hangsúlyozni, hogy a német-osztrákok a multinacionális birodalomban szerzett tapasztalataik miatt a nacionalizmus sokkal éberebb és progresszívebb formáját fejlesztette ki, mint a „birodalmi németek”, még korán, amikor még iskolába jártak: Ily módon a gyermek politikai képzésben részesült abban az időszakban, amikor általában a az úgynevezett nemzeti állam alig tudott többet nemzetiségéről, mint annak nyelve. Hitler tizenöt éves korában már felismerte a különbséget dinasztikus „hazafiság” és népi „nacionalizmus”. Mindenesetre abban a korai életkorban is egyértelműen csatlakozott a radikális „népi nacionalisták” táborához, elutasítva a multinacionális államot, akárcsak Schoenerer [pánnémet politikus] hívei. (14-15. o.)

Más szóval, az olyan osztrákok, mint Hitler, szerették azt gondolni, hogy „németebbek, mint a németek”, és az etnikai feszültségek által széttépett államban való felnövekedés volt a kontextus (és az első lépés) a folyamatnak (tehát perverznek) és szorongató szemlélni) Hitler nemzeti radikális fejlődését. Az „osztrák nacionalizmus” ebben az összefüggésben oximoron lenne.

A @ Relaxed válaszának kiegészítéseként érdemes kiemelni, hogy Ausztria valóban (kétszer) megpróbálta Bajorországot annektálni a 18. század végén. Ezeket a kísérleteket meghiúsította más európai hatalmak, elsősorban Poroszország, akik valójában háborúba léptek Ausztriával, az úgynevezett burgonyaháborúval.

Érdekes módon Ausztria egyetlen nyeresége ennek a háborúnak a rendezésénél bekötötték Braunau városát - ahol Hitlernek 120 évvel később meg kellett születnie!

Nem tudom, hogy Hitler tudott-e erről, de ez minden bizonnyal azt mutatja, hogy "osztrák származása" kissé sekély volt, Braunau egy olyan terület, amely kulturálisan valószínűleg a bajoron belül volt (tehát "Német") pályára.

Az 1800-as évekig Németország sok országra oszlott. Amikor a nemzetállamok koncepciója kialakult, az általános elképzelés az volt, hogy ugyanazokat a nyelveket beszélő emberek ugyanazok a nemzetek. Valamilyen történelmi baleset következtében Ausztriát kizárták, amikor a legtöbben egyesített Németországot alkották, de az emberek még mindig németnek számítottak. A külön osztrák nemzetiség gondolata a háború után alakult ki.

Az új Osztrák Köztársaságot, az első világháború után sokkal nagyobb egységtől maradt német nyelvű farokot, törvényesen megakadályozták a Németországgal való egyesülésben. Hitler egyike volt azoknak, akik ellenezték a betiltást, és a második világháborúban elkövetett kegyetlenkedései olyanok voltak, hogy az udvarias társadalomban a mai napig sem említhető az egyesülés. Mégis abban az időben az ötlet erős volt, és nem kizárólag az ideológián alapult: pl. mind a (szélső) jobboldali Hitler, mind a (mérsékelt) baloldalon Victor Adler különböző okokból támogatói közé tartozott. Később a szürke árnyalatait törölte el és temette el.

Fontolja meg ezt is: Hitler 29 éves volt, amikor Ausztria nemzetállamként (vagy egyeseknél „nemzetállamként”) jött létre. Szülei mindketten 1918 előtt haltak meg. Szülővárosa (Braunau) az Inn folyón található, közvetlenül a német (bajor) határral szemben és mintegy kétharmada München felé egy képzeletbeli vonalon, amely összeköti Münchent és Bécset.

Az Osztrák-Magyar Birodalom németek (Oesterreich vagy "Ausztria" a német Kelet-Reich esetében), magyarok, csehek, szlávok stb. többnemzetiségű népe volt. Hitler és néhány más német osztrák, az ország egyetlen része "Ausztria" volt a német rész. Saját gondolatában Hitler volt az első "német", és csak "osztrák" a második. Német kancellárként örült, hogy először a viszonylag "tiszta" Ausztriát csatolta Németországhoz, majd a nem német részeket külön "kolóniákként" vagy műholdas államokként zabálta, nem pedig a "Nagy-Németország" részeként.

Egy amerikai elképzelheti, hogy ha Kanada számos angol és francia nyelvű tartományra szakad, akkor az angol nyelvű tartományok (és emberek) legalább egy része inkább az Egyesült Államok része lenne, nem pedig "független" vagy összehangolt a francia nyelvű rész.

Hitler soha nem szerette Ausztriát vagy az osztrákokat. Megpróbálta bevonulni az osztrák hadseregbe, de nem engedték, előtte kétszer pályázott a Művészeti Akadémiára, és ellene utasították. Ekkor távozott Németországba, és bevonult a hadseregbe.

Főleg a fenti okok miatt és a kormány miatt nem kedvelte Ausztriát.

Az egyik ok, amiért Hitler nem lett osztrák nacionalista, az az volt, hogy ez akkor lehetetlen volt. Amikor Hitler gyermek és fiatal felnőtt volt, aki eldöntötte világnézeteit, nem osztrák nemzet volt, hanem egy osztrák birodalom, amely sok nemzetiségű állampolgárokat tartalmazott.

Tehát Hitler akár osztrák imperialistává is válhatott, mint kevésbé tanítják az iskolában, hogy legyen. De mivel Hitler az imperialista személyiség helyett nacionalista személyiséggel rendelkezik, úgy érezte, hogy nacionalista, és német nyelvű német nacionalizmus sokkal természetesebb és valószínűbb számára, mint a cseh nacionalizmus, a magyar nacionalizmus, a lengyel nacionalizmus, az olasz nacionalizmus stb. stb ..